Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Naruto - A békeidők

2011.01.04

Bevezető

Történetünk 3 évvel azután kezdődik, hogy Naruto legyőzte Pain-t.

A hatalmas pusztítás melyet Pain okozott (ezáltal majdnem teljesen elpusztítva a falut) már csak az emberek emlékezetében élt. Rémes emlék volt ez mindenki számára aki akár a legcsekélyebb kapcsolatban is állt a levelek közt rejtőző faluval. Nem volt lakója aki nem veszített el majdnem mindenét, egy hozzátartozót, az egész családját.
Az emberek még a visszagondolás puszta tényétől is elborzadtak, és mégis, amikor csak úgy suttogva elevenítették fel a rémes történeteket, vagy mesélték a gyerekeknek, vagy tanították az Akadémián (mint Konoha fontos történelmét és mint taktikai elemzésre szolgáló cselekménysorozatot), ugyanúgy nem keseredtek el mint közvetlenül az események után.
Az az egyszerű tény, hogy Konoha újra virágzott, a pusztításból semmi nem látszott már és az emberek sem adták át magukat a gyásznak Lady Tsunade és Naruto erőfeszítésének volt köszönhető.
Lady Tsunade volt az ötödik Hokage és történetünk állapota szerint az is marad amíg a világ világ.
Senki nem gondolta volna, hogy a pozícióját megtarthatja eme tragikus események után, de Ö ismét bizonyságot tett arról, hogy joggal lett megválasztva Hokage-nak.
Tsunade helyében mindenki átadta volna magát az elkeseredésnek és megpróbálta volna elfojtani az ellene ágálók hangját, hogy így tartsa fent a törvényt és a rendet.
Tsunade viszont cselekedetével már élőként örök halhatatlanságot szerzett nevének. Tsunade aki sose vetette meg a sake-t és aki sose merte bevalani érzelmeit (még önmaga előtt sem) mely Jiraiya-hoz fűzték, a teljes gyászát munkába fojtotta. Minden nap felrémlett benne elvesztett szeretteinek emléke és utána mindig eszébe jutott Pain pusztítása. Minden nap ugyanarra a következtetésre jutott: "Túl gyenge voltam, hogy megvédjem Őket". És minden nappal egyre jobban Naruto lett a példaképe. Csak erősebb akart lenni, hogy ne történhessen meg még egyszer.
Ooohh dehogy tanult Ö új jutsu-kat :), viszont újjá szervezte teljes Konoha-t és annak védelmét, a munkákat és az azokra jövő felkéréseket és azok osztályzását/elemzését, az oktatást és az összes csapatot.
Megnövelte az orvosi ninjak arányát, így gondoskodva, hogy a régóta tervezett változtatás ne csak a következő generációra teljesedjen ki. Annyi feladatot osztott ki, hogy annak elsorolása is kikészítene egy embert több hétre, de Ö nem csak utasításokkal segédkezett. Épített, gyógyított és még a védelmi őrjáratokban is részt tudott vállalni. Hála az újjá szervezett információs hálózatnak többé az nem lassította a döntéshozatalban, ha elhagyta az irodáját.

Persze az egész kevés lett volna Naruto nélkül. Ha nincs Naruto a jó diplomáciai kapcsolatok ellenére egy vagy több szomszéd biztosan háborút indított volna a gyakorlatilag védtelen falu ellen.
A probléma, ahogy Tsunade megfogalmazta, hogy "Nem tudódhat ki a veszteségünk méretei, csakhogy mint minden ez is ki fog tudódni".
A megoldást Naruto találta meg és teljesen lehetetlen tervével együtt mutatta be.
A teljesebb megértés végett kérlek figyeljétek meg az akkori párbeszédet.
- Ha nem tudjuk megakadályozni, hogy kitudódjon akkor tegyünk róla, hogy ne tudjanak vele mit kezdeni.
- Naruto! Ne beszélj baromságokat. Ha megtudják csak át kell szervezni a csapataikat, kiküldenek pár felderítőt és kidolgoznak egy támadási stratégiát. Ha akár csak egy hétig is titokban tudjuk tartani a felderítőik itt lesznek legkésőbb 2-2,5 héten belül és egy hónapon belül megtámadnak. Pfff...és amíg nem támadnak még azt sem tudhatjuk előre melyik szövetségesünk fog először belénk rúgni. - Ezzel Tsunade leroskadt székére.
- Figyelj öre.... - kezdte volna Naruto.
- MMMMIIIIITTT mondtál??? - Tsunade olyan gyorsan volt talpon, hogy Naruto azt sem tudta megmondani, hogy mikor állt fel. Azonnal maga előtt keresztbe tette a kezét, hogy ha már elkerülhetetlen, hogy bemosson neki minden idők legerősebb asszonya akkor legalább ne azonnal kerüljön az intenzívre.
"Hát hibáztam, most megkapom...fránya megszokások. Pedig Sakura már nem egyszer mondta, hogy először gondolkozzak aztán szólaljak meg."
De a következő pillanatban újabb meglepetés érte. Tsunade leeresztette kezét rátámaszkodott az asztalára.
- De igazad van. - Nagyot kortyolt egy bögre teából amit egy félórával azelőtt Shizune gondoskodó kezei tettek oda. - Talán az egész nem így alakult volna, ha...
- Most aztán már elég az önsajnálatból - Vágott az asztalra Naruto - Én sem a nyavalygásommal jutottam el idáig. De most elmondom a tervem MAGA meg jóvá hagyja!
Tsunade szemei kétszeresére nyíltak. - "Hát ennyire szánalmasan festek, hogy még ez a kis vakarcs is helyre tesz a saját irodámban?" - De nem szakította félbe.
- Elmegyek Gaarahoz és elviszem magammal Sakura-t és Gai sensei-t.
- Kizárt dolog! Gondolkozz Naruto! Sakura az egyik legjobb gyógyítónk és Maito Gai az egyik legerősebb Jounin és még az ereje az építéseknél is kapóra jön. Továbbá nem adunk ki információ önszántunkból senkinek. Már csak az hiányozna, hogy sürgessük a támadásokat. - Vett egy nagy levegőt ezzel alkalmat adva Narutonak, hogy a sértés szándékosságának látszata nélkül folythassa bele Naruto a szót.
- Hallgasson már meg! Gaara nem fog visszaélni az információkkal amit adunk és még segíteni is fog. Ebben biztos vagyok.
- Az késő lesz Naruto. A Homok faluba vezető út 3 nap. Ott előterjeszted a helyzetet és a tanács is rajta fog ülni legalább 4-5 napot. Ha ez nem lenne elég ha ez idő alatt kiszivárognak a történések itt vagy ott akkor mire egyáltalán visszaértek már kevesebb mint egy hetünk lesz arra, hogy ezt a kuplerájt ráncba szedjük, vagy legalább a védelmi pontokat. Ha elviszed Sakurát és Gai-t akkor elesünk 2 kiváló harcostól és egy gyógyítótól. Arról nem is beszélve, hogy bárki büntetlenül támadhat meg a visszaúton, mert tudják, hogy nincs erőnk erősítést küldeni. És ha még a látszatot is fent akarjuk tartani, hogy nem gyengültünk meg akkor a megbízatásokat is ugyanúgy kell teljesíteni. Túl kockázatos. - Tsunade ismét nagyot kortyolt a teájába ezzel jelezve, hogy befejezte és közben magában áldotta Shizune-t, hogy gondoskodik róla...lám még ezzel a makacs kölyökkel is van ereje vitatkozni.
- Akkor végre végig mondom. Gaara-tól nem mint a Kazekage-tól kérek segítséget, hanem mint baráttól és amint közöltem vele a helyzetet, már jövök is vissza a döntést sem megvárva. És igen, tisztában vagyok, hogy az út kockázatos ezért kell kísérő. Sakura a csapatom tagja és gyógyító ninja, de már minden életveszélyben levő embert ellátott a faluban, így 4 napig nélkülözhető.
- Naruto az út oda-vissza 6 nap.
- Tudom, de ha végig hallgatsz akkor talán megérted, boszorka.
- Ne feszítsed túl a hurt Naruto!
- Ehhh, jól van, de akkor is hadd mondjam végig. És a másik ember Gai sensei. Ugyanis Ő az egyetlen aki kibírja az utat velem úgy, hogy az ne 3 hanem 2 nap legyen.
- Igen Gai és Te talán le tudjátok az utat 2 nap alatt, ha szinte semmit nem pihentek, de Sakura nem. És ha ez nem lenne elég akkor visszafelé ha nem pihentek legalább egy napot a Homok faluban akkor már Ti sem.
- Tudom. De Sakura amikor Kakashi és Yamato sensei-el edzettem kifejlesztett egy új "förmedvényt", mely mellékhatások nélkül gyakorlatilag állandó maximumon tartja az erőlétet és csak chakrát több mint 1 órán keresztül. Így mind képesek vagyunk megtenni az utat. Sőt én itt tudok hagyni közel száz klónt, így közel semmit nem lassulnak a munkálatok.
- De nem tudod 4 napig Te sem fent tartani chakrával.
- De, Sakura förmedvényét használva meg tudom tenni.
- Képtelenség! Több nap mire ennyi bogyót elkészít és még akkor sem biztos, hogy hosszú távon nincs mellékhatása. És mi lesz amikor vissza jöttél. A természetes regenerációt semmi nem helyettesíti. Ha feloldod az összes klónod bele is hallhatsz a fáradságba.
- Majd egyesével oldom fel őket és ha túl soknak érzem egyszerűen pihenek. A bogyók, meg már készen vannak - és most először belevigyorgott Tsunade arcába.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
- Szabad. - Mondta Tsunade. Még jól is jön, legalább kitalálom, hogy hogyan beszéljem le erről az örültségről.
Shizune lépett be.
- Mit akarsz Shizune? Nincs semmi dolgod, hogy itt lófrálsz? - Kicsit barátságtalanabbra sikerült, mint szerette volna, gondolta magában miután megnézte magának Shizune arcát.
- A tanácsnokok látni akarnak egy órán belül.
- Mit akarnak megint?
- Nem mondták.
- Ott leszek -"Idegesítő vén barmok. Megint bele akarnak szolni, hogy hogyan intézzem a dolgokat, de most ebben a vitában jól jöhet, hogy pont most kerestek meg." gondolta Tsunade.
Shizune bólintott és távozott.
- Jó, nem bánom, ha a bogyók, a klónok, Sakura és Gai fél órán belül készen lesznek akkor engedélyt adok a küldetésre. - Na most sarokba szorítottalak "vigyori" gondolta magába Tsunade.
Megint kopogtatnak.
- Ehhh ez megy egész nap. Mit felejtettél el Shizune? - Kiáltotta ki.
Ekkor az ajtó kinyílt és Gai és Sakura lépett be.
- Mit akartok? - Kérdezte Tsunade, de már élt a gyanúval, hogy Naruto csőbe húzta.
- Készen állunk a küldetésre. Naruto már reggel elmondta a tervét és mi azóta készülünk fel rá, de csak mostanra sikerült elkészülni. - Válaszolta Sakura.
Tsunade végig mérte a jelen levőket. "ehh micsoda pimaszság, biztosra vették, hogy beadom a derekam".
- És a klónok?
- Éppen ebben a pillanatban állnak munkába.
- Akkor tűnés előlem, mielőtt az a két fontoskodó tanácsos még ebbe és beleszól. És előre küldök egy levelet a Homok faluba, hogy készüljenek fel a fogadásotokra.

A terv hibátlanul működött.
Sakura tanácsára már útközben Naruto elkezdte feloldani a klónokat, hogy ne kelljen olyan sokat feloldani megérkezéskor. Megegyeztek, hogy 6 óránként egyet. Naruto megidézett egy klont meg fel is oldotta és tájékoztatta a faluban maradtakat.
Két nap alatt megérkeztek és beszéltek Gaara-val.
Bár Gaara nem mondott semmit (erre egyszerűen nem hagyott neki időt Naruto), de mint kiderült az első csapatot elküldte már fél óra múlva és Ö is csatlakozott a másodikhoz ami két óra múlva indult.
Csak Temari tudta róla, hogy amit a Homokban hagyott az egy másolat volt és az elváltoztatott külső is a titokban utazásának része.
Távol létükben a falu közepén tátongó krátert felöltötték és számtalan apró javítást elvégeztek az egyébként állva maradt épületeken. A pusztítás valódi nyomait viszont csak Gaara érkezése után sikerült eltüntetni a kellő tempóban.
Az első felderítő ninjak megérkezésére a falu már a régi volt.
A háború elmaradt.


Első rész

Tsunade az íróasztalánál ül és mélyen töpreng magában.
3 éve már annak, hogy utoljára aggódnia kellett Narutoért, hogy utoljára vakarcsnak titulálta magában.
- "Felnőtt, minden tekintetben, de valami akkor sem stimmel, miért vagyok még mindig ideges?" - Azért, mert nem értette aggodalmát és nem tudta meghatározni, hogy mi zavarja olyan ideges lett, hogy az asztalára csapott.
Mennydörgésként robbant ez a hang az üres irodában és azonnal berobbant az ajtón Shizune.
- Valami baj van Tsunade-Sama? - Szeme körbepásztázta a szobát, hogy lát-e valami rendellenest, vagy bárkit. De semmi a szoba kettőjük kivételével üres volt. Szokatlanul üres.
- "Persze, hogy üres. Mióta megvoltak az átszervezések már fölösleges volt itt tárolni azt a tonnányi iratot ami bár hasznos volt, de nem titkos és eddig kitöltötte a teret. De képtelen vagyok megszokni ezt az új rendszert...örökké idegen marad számomra."
- Igen, baj van. - Shizune felvette a szokásos félsikoltó állapotot.
- Kérlek segíts nekem.
- Na most már biztos baj van. Az elmúlt években nagyon belejött a Hokage szerepbe és a vele járó parancsolgatásba, csak akkor mondja, hogy "kérlek" ha valami olyan nagy baj van amit Ö nem tud megoldani, vagy nem tud rá parancsot adni...olyanból viszont nincs sok.
- Pe-persze, ha tudok...mindenben. Mi a gond?
- Természetesen Narutoval van a gond.
- Na-Naruto-val? Mit csinált?
- Semmit. Tessék - és odavágott az asztalra egy vékony aktát - itt ez az akta, olvassad át.
- De Tsunade sama, ezeket már olvastam - mondta miközben lapozgatta a rettentő tömör jelentéseket -, csak ezt az utolsó oldalt nem, de ezen sincs semmi rendellenes.
- Valami nem stimmel Narutoval vagy körülötte és meg kell találnom, hogy mi a gond és fel kell készülnünk. Úgyhogy maradj csöndbe és egyeztessünk.
- Igen is. - és Shizune ösztönösen vigyázzba vágta magát.
- Narutot figyeli és vigyázza az ANBU-ból négy ember. Igaz? - Majd a választ sem megvárva folytatta.
- Naruto, mint ahogy más sem, nem kapott "B" osztályúnál nagyobb küldetést. - És ezért is mit morog folyton velem, gondolta Tsunade.
- I-igen, de a mostani "B" osztályú küldetések a régi rendszer szerint a legkönnyebbnek számító "A" osztályúnak számítanak és az "A", "A#+" és "S" osztályok vannak csak felette, míg lefele egészen a "H" osztályig széttagoltuk a küldetéseket. Igy gyorsabbnak tűnő előrehaladást és ösztönzést biztosítottunk a tanulóknak és a "G" és "H" küldetéseket az Akadémiai előkészítősök is elvégezhetik.
- Tudom. Nem kell a mese óra. Szóval nincs igazán veszélyes küldetésben része. Nagyobb a béke, mint Jiraiya egész földi pályafutásában bármikor is lett volna egy összefüggő éven keresztül.
- "Megint Jiraiya... hiányzik neki és már sose fog megbocsátani magának, hogy tétlen volt." - Gondolta Shizune, de annál bölcsebb volt sem mint szóvá tegye.
- Nincs hír az Akatsuki-ról se semmi, illetve csak az, hogy az utolsó találkozásunkkor Naruto alaposan megritkította őket, így jó valószínűleg amíg újra nem alakulnak viszonylag tétlenek.
- I-igen.
- Amikor a városban van, akkor is tökéletes minden. Általában 2-3 klónt használ a bevásárlási körútjaihoz, hogy előbb végezzen és amikor valami gondot lát azonnal segít mindenkinek. Ha végzett ezekkel akkor a klónokat megszünteti és felkeresi a barátait.
- Igen Tsunade sama.
- Akkor mi a gond? Miért nem hagy nyugodni?
- Nem tudom Tsunade sama.
- Addig nem adhatom át a helyemet neki amíg nincs minden rendben vele. Kész férfi. Az Akatsuki bármely tagját két perc alatt laposra veri, de mégsem volt komolyabb küldetésben, mivel ilyen már egy ideje nincsenek. Nem vesztette el 3év óta az uralmát a Róka démon felett. Sasuke-t is vissza tudta hozni a faluba, így miatt sem kell aggódni. Megkomolyodott és lehiggadt. Szellemi képességei is sokat fejlődtek. De akkor miért nem vagyok nyugodt miatta? Gyere be!
Shizune mint akit áram rázott meg ugy ocsúdott fel, hogy ez kinek szolt. Ekkor tőle balra felnyílt az ablak és belépett rajta Shikamaru.
- Kezded felvenni Kakashi rossz szokását. - Dorgálta félkomolyan Tsunade.
- Ehhh, tudom és rettentő kellemetlen, de tényleg jó ott a párkányon. - Vakarta meg a fejét közben.
- Mi járatban vagy itt? - Vonta kérdőre Tsunade, hogy a lényegre terelje a szót így minél előbb megszabaduljon tőle.
- Éppen ide tartottam az ANBU legújabb jelentésével, ami persze Narutoról szól. Ehh, de kellemetlen, hogy mint tanácsadódnak nekem erről is tudni kell.
- Tartalmaz valami érdekeset? - felvonta szemöldökét, hogy ezzel sürgesse Shikamarut a várva vár információ átadására. De csalódnia kellett.
- Semmit. A küldetése rendben véget ért és reggelre a faluban lesz ismét.
- Dobd le ide, majd Shizune elpakolja.
Shikamaru ledobta a jelentést, úgy hogy Shizunehez a lehető legközelebb legyen, majd megszólalt.
- Van még valami és még kellemetlen is.
- Mond. - Kíváncsi volt, hogy most mit jelent Shikamarunál a kellemetlen.
Shikamarunál a kellemetlen lehetett egy berepedt köröm és a fél falu pusztulása is.
- Elég kellemetlen, de amikor jöttem meghallottam a társalgásotok egy részét. Pontosan az utolsó monológot.
- Nem gond.
- De azt hiszem tudom a megoldást.
- Mi az? - Tsunade és Shizune kórusban.
- Emlékezz. Azt mondtad "kész férfi.", majd unalmasan ecsetelted a többi dolgot. Pontosabban azok hiányát.
- Ééééssss? - Kezdte elveszteni a türelmét.
- A saját mondatodat ha megnézed akkor rájössz, hogy ami zavar, hogy kész férfi. Illetve az, hogy pont nem az. Legalább is nem a jelentések szerint. Át akarod adni neki a Hokage címet, de nem látod a stabil hátteret.
- Honnan tudod, hogy neki akarja átadni? - Fakadt ki Shizune csodálkozva.
- Hagyd Shizune. Shikamaru a személyes tanácsadóm és amit nem mondok el neki azt is előbb következteti ki, mint ahogy én rájövök. Folytassad.
- Egy ember annyira lehet maximum stabil mint a háttere. Ha visszagondolsz nem volt egyetlen Hokage sem, akinek nem volt családja, vagy volt családja akivel már megélhette a családi állapotot. Neki meg még barátnője sincs.
- Hmmm. Értem. És mit a teendő? Fizessek le valakit? - Kacagott rövidet. Nem tartotta valószínűnek, hogy ebbe bele tudna avatkozni.
- Nem kell. Csak állítsad le róla az ANBU-t.
- Mit? Miért?
- Mert szégyenlős. A fene akar ugy csajozni, hogy minden bakiját felírják.
- De hát nem is tudhat az ANBU-ról.
- Szerinted egy olyan ninja mint Naruto nem veszi észre ha követik?
- Igaz. Shizune!
- I-igen.
- Szólj az ANBU-knak, ha vissza jöttek, hogy vége a megfigyelésnek. Shikamaru, van még valami?
- Igen. Itt van még egy jelentés és ez alapján meglesz 1év után az első "A+" rangú küldetés.
- Micsoda? Miért nem ezzel kezdted? Mutassad. - Gyorsan átfutotta a jelentést.
- Shizune. Amint Naruto visszaért azonnal jelentkezzen nálam az új küldetésére.
- Igen Tsunade sama.

Következő rész:
Naruto - Küldetés a folyók országában

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.