Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rasengan

2011.04.10

Rasengan

A Rasengan szó szerint azt jelenti, hogy 'csigavonalban mozgó gömb' Ez egy rövid távolságra használt "A" szintű támadás. A Rasengan egy "A" azaz nagyon magas szintű technika, aminek a kifejlesztése és tökéletesítése a Negyedik Hokagénak is 3 évbe telt. Mikor elkezdik a technikát, a tenyérben összegyűlik a Chakra és ez egy gömb alakot vesz fel, ami kb, akkora, mint egy nagyobb teniszlabda. A chakra úgy áramlik, mint egy 'mini tornádó' a tenyérben. Amikor, a már létrehozott Rasengannal megtámadunk valamit vagy valakit az pörgő mozgással jó messzire elrepül, már egy gyengébb Rasengan is elég nagyot üt, ha azonban beladnak minden erőt, akkor ez halálos is lehet. Azonban van egy hátránya is: a Rasenganhoz nagyszerű chakrairányításra szükséges. Amint a chakrát formába öntik, a felhasználónak nem kell több chakrát létrehoznia. Azon kevés jutsuk közé tartozik, ahol nem kell kézpecséteket alkalmazni, csak chakra kell hozzá. Az óriási hatalma ellenére a Rasenganról azt mondják, hogy ez egy befejezetlen jutsu. Amikor Naruto a természetmanipulációs edésen vesz részt,Kakashi elmondja neki, hogy a Rasengan nem teljes, mert csak formamanipulációt használ, és nem természeti manipulációt. Sőt még a Rasengan teremtője, a 4. Hokage, sem volt képes arra, hogy kombibálja a kettőt. Kakashi folytatja és elmondja, hogy Naruto az egyetlen, aki képes lehet megcsinálni, mert hisz benne, hogy túl tudja szárnyalni a Negyedik Hokagét.

Naruto Rasengan edzése

Ahhoz, hogy valaki képes legyen megcsinálni a Rasengant egy 3 lépéses edzésre lesz szüksége, amit Jiraiya csináltatott meg Narutoval.


                                                                    
Az első lépésben a használónak a tenyerébe kell összpontosítania a chakráját   és egy áramlást kell létrehoznia, vagyis forgást. Először chakrát kell felhalmozni és megtartani a kézben, pont úgy, mint a fáramászó gyakorlatban. Azután ki kell ereszteni egy megadott mennyiségű chakrát, ahogy a vízen járó gyakorlatnál. Végül pedig nyomni kell és forgatni a vizet a lufiban.. Amikor Jiraiya tanította Narutot, ez a lépés abból állt, hogy egy vízzel teli lufit ki kellet pukkasztani ezzel a módszerrel. Végül Naruto egy olyan ötlettel állt elő a gyakorlat végrehajtásához, hogy a bal kezében tartotta a vizes lufit és a jobb kezével elkezdte ütögetni, hogy így összetett forgást hozzon létre.

A második lépésre, Jiraiya már azt mondta, hogy 100x keményebb, mint az előző volt. Az első lépésnél a forgáson volt a hangsúly a másodiknál pedig az erőn! Ez a gyakorlat egy gomilabdával van, mivel ebben nincs víz ezért nehéz elképzelni a chakra forgását, épp ezért nehéz is forgatni azt. A lényeg az, hogy annyi chakrát kell a tenyérbe gyűjteni, amennyi csak lehetséges és minden chakrát egy pontba kell koncentrálni, majd miután ez megvan az egészet egyszerre kell kiereszteni és így szétdurran a gumilabda.

A harmadik lépés az uralkodás. Eszköz: lufi. Ehhez a harmadik lépéshez az előző két lépésben elsajátiított képességeket 100% szintűre kell emelni és ezt megtartani. Magyarul a chakra örvénylését és erejét maximális szinten kell tartani, ezzel egyidőben egy vékony réteget formálni a lufin belül és létrehozni magunkban egy képet arról, amitnt a rétegen belüli teret kitöltjük chakrával...szóval meg kell tartani az előző két lépésben megtanult örvény erejét úgy, hogy közben ne durranjon ki a lufi. Ha sikerül azt a "miniatűr tájfún"-t megtartani a tenyérben az erő nem fog szétszóródni. Az örvény sebessége nő és a hatás összpontosul és ezáltal a pusztító ereje a végsőkig nő.

Rasengan használók

Yondaime (negyedik hokage) - Namikaze Minato
 
Ő volt az, aki megalkotta a Rasengant és a tökélyre fejlesztette, azonban a természetmanipulációval már nem sikerült ötvöznie.
 
Jiraiya
 
Yondaime segítségével - aki Jiraiya tanítványa volt - neki is sikerült elsajátítania a Rasengant. Jelenleg Jiraiya a Rasengannak nem a legjobb használója és az az egyetlen személy, akiről tudtuk, hogy képes a hsználatára (Narutót kivéve), amíg Kakashi meg nem mutatta, hogy ő is képes a használni
 
Uzumaki Naruto
 
Narutonak Jiraiyától sikerült megtanulnia a Rasengant, mindössze 3 hét alatt. Naruto Rasenganja különbözik Jiraiyaétól mert neki szüksége van a Kage Bunshinja segítségére (Shadow Clone), hogy végrehajtsa a támadást. Extrém érzelmi állapotban azonban, Naruto képes, hogy az árnyékklónja segítsége nélkül használja a Rasengant. Jelenleg ő a legjobb Rasengan használó és képes a Rasengant a Természet manipulációval ötvözni.
 
Hatake Kakashi
 
A Naruto manga 321. fejezetében Kakashi megmutatja Narutonak, hogy ő is képes a Rasengan használatára.Jiraiya egy kézzel használja, Naruto az árnyékklónnal, Kakashi pedig bal kézzel tartja a jobb csuklóját és formálja meg a Rasengant.

Sarutobi Konohamaru

A Naruto  Shippuuden 162. részében, az egyik Pein elleni harban.

Kép

 

Különböző típusú Rasenganok

A Rasengan
 
Ez a verzió a Rasengan legalapvetőbb fajtája. A használó a chakrát a kezében összpontosítja és az feleszi egy labda alakját, majd megtartja. Ennek a Rasengannek a hatalma a chakrának a mennyiségétől függ, hogy mennyi chakrája van a használójának.
 
A Rasengan (Naruto stílusban)
 
Mivel Naruto kezdetben nem volt képes a chkráját tökéletesen irányítani, szüksége volt egy klónra, hogy a Rasengant létrehozza. A klón létrehozza a csakra örvényeit, amíg Naruto fenntartja a csakrát egy labdában. Naruto általában így hozza létre a rasengnat.
 
Oodama Rasengan
 
A Rasengan egy nagyobb és erőteljesebb verziója, amihez a kyuubi chakráját használta. Ahogy a chakra instabilabb, szüksége van egy klónra, így ketten irányítják a chakrát. Ezt a technikát akkor használta, amikor Itachi ellen harcolt vagyis valójában Yuura ellen... Narutoi ezzel a technikával legyőzte.
 
Fuuton: Rasen Shuriken
 
A Rasen Shuriken Naruto saját technikája, ő készítette. A Rasengant a szél elemmel ötvözi, majd shuriken alakúvá teszi. Ez a technika 2 árnyékklónt igényel, egy kell a chakra manipulációhoz és egy a természet manipulációhoz, amíg irányítja a jutsut. Miután használta ezt a Jutsut egy csatában, olyannyira megsérült, hogy Tsunade megmondta, ha még1x használja az tönkreteheti őt..

 


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Naruto

(Sanyi, 2012.06.29 19:04)

A Rasengán mégmindig nincs kész teljesen nem a Rasen Shuriken a végleges. Nézétek meg a Naruto Shipudden A elveszet torony cimű manga filmjét. Abban meglátjátok a végsö alakját a Rasengánnak.